A Somogyi Rezső Általános Iskolában az idei tanévben is megrendezésre került a már hagyománnyá vált Somogyi-hét, melyet névadónk tiszteletére, emléke előtt évről – évre fejet hajtva indítottunk hajdanán el.
A programsorozat igen színes, változatos élményeket kínál tanulóink számára a közel két hét alatt, melynek során tantárgyi versenyek, közös élménytúrák, valamint az ötödikesek avatása is színesíti a palettát. Tanulóink bizonyíthatják tudásukat, erejüket, kreativitásukat, kitartásukat.
Alsó tagozatosok körében sor került évfolyamokon belül és évfolyamok között a labdarúgó bajnokságokra, a sor-és váltóversenyek, valamint iskolánk egyik profiljának megfelelően a sakkversenyek lebonyolítására.
Ilyenkor kap helyet a szokásos szülő – tanár - diák csapatok megmérettetése, ami idén is nagy népszerűségnek örvendett, és igen jó hangulatban telt.
A sakkverseny a következő kategóriában került díjazásra:
Profi kategóriában:
1.helyezett:Ferku Donát (3.a)
2.helyezett: Kovács Ákos Ferenc (4.a)
3.helyezett: Vágner Lara (4.b)
Amatőr kategóriában:
1.helyezett: Orgován Marcell Zsolt (3.a)
2.helyezett: Kertész Krisztián (4.b)
3.helyezett: Simon Gergő Levente (2.o)
Az irodalmi pályázat 3-4.osztályban „Ha egy napra varázserőm lehetne...” címet viselte. Büszkén jelentjük ki, hogy a beérkezett pályamunkák egytől-egyig a segítőkészségről, az önzetlenségről, a világ és a körülöttünk élők életének jobbá tételéről szóltak.
3. évfolyamon
1.helyezett: Szabó Petra
2.helyezett: Fodor Bence
3.helyezett: Orgován Marcell Zsolt
4. évfolyamon:
1. helyezett: Kovács Ákos Ferenc
2.helyezett: Vágner Lara
3.helyezett: Papp László
Különdíjban részesült: Dudás Laura
Alsó tagozatos tanulóink egyéni rajzpályázaton vehettek részt, ahol kreativitásukat beizzítva, bemutatták nekünk hogyan, milyen eszközökkel fogunk közlekedni a jövőben.
1.helyezett: Mudri Kata Veronika (4.b)
2.helyezett: Dudás Laura (4.b)
3. helyezett: Pintér Johanna (4.a)
Különdíjban részesült: Köblös Hanna (1.o)
Az aszfaltrajzversenyen a „Védett állataink”-at jelenítették meg a csapatok.
1. helyezett: 4. b osztály: Pávák
2. helyezett: 4. a osztály: Vízi világ
3. helyezett: 1. osztály
Különdíjban részesült a 3. a osztály csapata: „Sünik”
A matematika szerelmesei sem maradtak megmérettetés nélkül. A zsűri dolga itt sem volt egyszerű, mert a mezőny igen erős volt. Több helyen is holtverseny alakult ki.
1.évfolyamon:
1.helyezett:Bodor Bence
Farkas Levente
Kiss Annabella
Köblös Hanna
2.helyezett: Varga Gabriella
2.évfolyamon:
1.helyezett: Pásztor Balázs
Horn Dominik
2.helyezett: Fintor Dániel
3.évfolyamon:
1.helyezett: Fodor Bence
2.helyezett: Ferku Donát
3.helyezett: Szabó Tamás
4.évfolyamon:
1.helyezett: Kovács Ákos Ferenc
Nádra Balázs
2.helyezett: Papp László
A felsős megmérettetések talán legnépszerűbb eleme a történelmi vetélkedő. Immár hagyomány, hogy minden évben megrendezzük, amellyel méltón megemlékezünk iskolánk névadójáról, Somogyi Rezsőről. A versenyt, mint minden évben, most is 6. osztályos tanulók körében népszerűsítettük, akik 4 fős csapatokban versenyezve mérték össze tudásukat. Játékos írásbeli és szóbeli feladatokat oldottak meg. Nagy örömünkre szolgál, hogy minden évben igen felkészültek a nebulók, így nemcsak a gyerekek, hanem a vetélkedőn mi felnőttek is mindig sokat tanulhatunk névadónkról, munkásságáról és koráról.
Iskolánk egyik fő profilját jelképező idegen nyelvi csapatverseny volt a következő esemény. A feladatok igen változatosak voltak, s ezúttal az angolszász kultúrát idéző Halloween jegyeit sűrítették.
Minden korosztály részére meghirdetésre került az irodalmi pályázat, melynek során érdekes és ötletgazdag pályamunkákat vártunk diákjainktól. Az alsósoknak „Ha egy napra varázserőm lehetne”címmel, a felsősöknek „Egy napom, felnőttek nélkül” elnevezéssel kellett fantáziadús írásokat alkotni.
A programsorozat zárásaként idén is megrendezésre került a „hagyományőrző nap”, mely során igyekszünk közös múltunkat, népi hagyományainkat feleleveníteni. Ezen a napon igen nagy sikernek örvendett a Rétközi Múzeum pedagógusai által levezetett nagyszerű múzeumfoglalkozás-sorozat, mely kicsik és nagyok számára is élményekkel gazdagította ezt a szép napot. Az alsósok kukoricát fűzhettek, a felsősök csodálatos díszeket festhettek kézzel. A „Magyar feltalálók, magyar találmányok” foglalkozás is nagy tetszést váltott ki, mely után igazán büszkék lehettünk nemzeti múltunk nagy alakjaira. Emellett még kipróbálhatták magukat az íjászatban, kötélhúzásban, népi táncokban, valamint megtekinthették Kisvárda régmúltjáról szóló „Nosztalgia kiállítást”. A kiállítás létrejöttét ezúton is köszönjük Néző István helytörténésznek, a Várday István Városi Könyvtár munkatársának, valamint szorgos kis diákjainknak, akik érdekes régi nyomdatermékeket gyűjtöttek a nagymama padlásáról.
A Somogyi-hét értékelésére ezúttal november közepén, ünnepélyes keretek között került sor.
Tamásné Dicső Ágnes Igazgató Asszony beszámolt a több hete zajló eseményről és értékelte az eredményeket. Számtalan díj került átadásra örömöt és elégedettséget csalva ezzel tanulóink arcára. Záróünnepségünk egyik fénypontja volt, amikor Somi-sulis kisdiákokká avattuk elsőseinket azáltal, hogy a nyolcadikosok nyakukba tették a Somogyis nyakkendőt, ezt követően pedig nevüket viselő emlékszalagot kötöttek az iskolánk zászlójára.
Sikerekben, eredményekben és élményekben gazdag heteket tudunk magunk mögött. Köszönhető ez a tanulóinknak, a szülőknek, a pedagógusoknak és iskolánk valamennyi dolgozójának!
A Somogyi Rezső Általános Iskola Diákönkormányzata
{gallery}2018somogyihet{/gallery}