2009. április 27. hétfő, egy átlagos nap a többi közül, egy fiúgyermek látta meg a napvilágot, ami még mindig szokványos, hiszen kb. 270-en születtek ezen a napon.
Ám a Ferku család életébe – a szülők legnagyobb örömére - egy fényes csillag érkezett, elsőszülött gyermekük, Donát. A kis emberpalánta már piciként is kitűnt társai közül, logikus és kreatív gondolkodásával. Óvodásként pedig profikat meghazudtoló módon tologatta a sakktábla 64 mezőjén a 16 világos és 16 sötét figurát.
Nagycsoportos volt, amikor a Somogyi Rezső Általános Iskola akkori sakkedzője, intézményünk volt vezetője, Csörsz Ferenc, Donát tehetségét felismerve felkarolta őt és lehetőséget biztosított számára, hogy intézményünkben előkészítő sakkfoglalkozásokon vegyen részt.
Majd legnagyobb örömünkre a felelősségteljes szülők, Ida és Tamás úgy döntöttek, hogy bizalmat szavaznak a Somi Sulinak és ránk bízzák szemük fénye elméjének pallérozását. Köszönjük az elkötelezettséget!
Két kiváló tanítónő, Palkovicsné Kótis Éva és Korbácsné Rubóczki Anita vezette be Donátot a számok és betűk világába. Iskolánk segítette - a közben szépen felcseperedő fiút - abban, hogy logikája óratervi keretek között is fejlődjön, hiszen a sakkot nemcsak játékként jegyezzük a Somogyiban, hanem a Polgár Judit Sakk Alapítvány Sakkpalota Programjának Referencia intézményeként mi minden tanórába belecsempésszük egy kicsit a sakkot. Egyszerűen tanulóink logikus gondolkodását fejlesztjük általa.
S persze emellett, az arra igényt tartó nebulóknak, szakköri keretek között a sakkot, mint játékot is preferáljuk. Kiváló sakkedzőnk, Sándor Csilla Judit, aki egyben a Sakkpalota Programnak is a hivatalos trénere, minden kínálkozó alkalmat megragadva foglalkozik Donáttal és a többi sakkozni szerető társával is.
Donát, egy kiváló tehetség, aki mellett olyan szülők állnak, akik szellemi, anyagi áldozatot nem sajnálva támogatják gyermeküket. Nap mint nap ösztönzik őt arra, hogy a kitartó, elkötelezett munka előbb utóbb meghozza gyümölcsét. És íme, így lett! A sok – sok átvirrasztott éjszaka, a számtalan, megszámolhatatlan, végeláthatatlan parti, versenysorozat oda vezetett, hogy 2019. április 7 – én Ferku Donátot Magyarország Sakk Diákolimpiai Bajnokának kiáltották ki Fiú II. korcsoport Amatőr kategóriában.
Lássuk az ide vezető út főbb állomásait, mely csupán a 2018/2019 – es tanév eseményeit öleli fel:
- XXXVII. Nyírségi VIDOR Fesztivál nemzetközi nyílt sakkverseny, D csoport, 16 év alatti kategória, összesített 3. hely, 10 év alattiak bajnoka
- Pest Megyei Diáksakkversenyek, 2. korcsoport fiú, 3. hely
- Géniusz-Kupa Korcsoportos Sakkverseny, U 10 korcsoport, 1. hely
- II. Bodrog Kupa, C kategória, 2. hely
- III. Játssz Ma! KUPA, 2. korcsoport fiú, 1. hely
- Géniusz-Kupa Korcsoportos Sakkverseny, U10 fiú,1. hely
- Comenius Kupa, B csoport, 2. hely
- Géniusz-Kupa Korcsoportos Sakkverseny, U10 fiú, 2. hely
- III. Bodrog Kupa, C kategória, 3. hely
- 2018/2019 tanév Csapat Diákolimpia Megyei Döntő, Alsós csapat, 1. hely
- 2018/2019 tanév Egyéni Sakk Korcsoportos Diákolimpia Megyei Döntő, Amatőr fiú 2, 2. hely
- Bethlen Kupa Sakkverseny, 2. korcsoport fiú, 1. hely
- Comenius Kupa, B csoport, 1. hely; Csapatbajnokság, 1. hely
- 2018/2019 évi Országos Csapat Diákolimpia, Alsós, 12. hely
Drága Donát!
Szívből gratulálunk a kiváló eredményeidhez, további munkádhoz sok sikert és kitartást kívánunk! Köszönjük, hogy öregbíted a Somi Suli hírnevét!
Kedves Szülők!
A Somogyi Rezső Általános Iskola intézményének valamennyi dolgozója nevében köszönjük, hogy ilyen kiváló tehetséggel ajándékozták meg iskolánkat. Kívánjuk, hogy továbbra is töretlen tenni akarással egyengessék gyermekük útját!